Éves jelentés 2006

Éves jelentés 2006

Az Igazgatóság beszámolója a 2006-os üzleti évről

\r\n\r\n

Az Ovit ZRt. 2006. április 5-i Közgyűlése 6/2006 (IV.5.) számú határozatával a társaság 2006. évi üzletpolitikáját az alábbi kiegészítésekkel, követelményekkel fogadta el:

\r\n\r\n
\r\n
    \r\n
  1. "A társaság őrizze meg a piaci pozícióit, törekedjen új piaci, nyereséges\r\n területek megszerzésére.
  2. \r\n\r\n
  3. A vezetés biztosítsa, hogy a gazdálkodás hatékonyságának javításával a társaság legalább 220 MFt adózás előtti nyereséget érjen el.
  4. \r\n\r\n
  5. A vezetés biztosítsa, hogy a társaság gazdálkodásával járuljon hozzá az MVM Zrt. középtávú stratégiájának megvalósítását szolgáló intézkedések végrehajtásához, úgymint \r\n

    - elhatározott hatékonyságnövelési program végrehajtásának megkezdése,\r\n
    - közösen végzett szolgáltatások (informatikai, illetve ügyviteli) szervezéséből adódó feladatok teljesítése,\r\n
    - fejlesztési források költséghatékony felhasználása, finanszírozhatóság biztosítása (fejlesztési tervek felülvizsgálata).

    \r\n
  6. \r\n \r\n
  7. A keresetfejlesztést az ágazati bérmegállapodásnak megfelelően valósítsa meg. Teljesítse az MVM Zrt. Középtávú Stratégiájában előírt, a humán erőforrás hatékonyság növelésére vonatkozó célkitűzéseket oly módon, hogy a személyi jellegű ráfordítások 2006. évi összege nem haladhatja meg a 4.940 MFt-ot. Ennek érdekében a Társaság dolgozza ki 2006. évi humán koncepcióját, melynek megvalósításából adódó ráfordításokat a tulajdonos utólag, tételes elszámolás alapján ismeri el. A 2006. január 1-jével bevezetett bértömeg gazdálkodás keretében a Társaság teljes munkaidős bértömegének 2006. évi jóváhagyott értéke 2.829 MFt. Az előzőekben rögzített értékektől való eltérés a humán erőforrás hatékonyság javítása mellett, külön szabályozás alapján lehetséges. A mutató számításánál a Társaság a TSO átalakulás miatti 100 MFt többletköltséggel az eredmény összeget korrigálhatja.”
  8. \r\n
\r\n
\r\n\r\n\r\n

\r\nAz Ovit ZRt. 2006. évi tevékenységének eredményei az elvárások maradéktalan teljesítését mutatják. A társaság megőrizte gazdálkodási pozícióját, pénzügyi stabilitását és javította jövedelmezőségét.

\r\n\r\n

\r\nA társaság életében a 2006. év szervezeti átalakulással kezdődött. A változtatást a 2003. június 26-i 2003/54/EK irányelv rendelkezéseinek való megfelelés érdekében a Kormány 1070/2005. (VII. 8.) számú határozata indította el, melyben átviteli hálózati rendszerirányítóvá a MAVIR Magyar Villamosenergia-ipari Rendszerirányító Részvénytársaságot jelölte ki. A MAVIR átviteli hálózati rendszerirányítóként, röviden TSO-ként történő működését 2006. január 1-étől kezdte meg. A TSO megalakításának részeként az Ovitnál az átviteli hálózat üzemeltetését végző Üzemviteli Igazgatóság a Közgyűlési határozatok alapján beintegrálódott a MAVIR Rt-be, ahogyan az MVM Rt. Hálózati Igazgatósága is. Ez az intézkedés az átviteli hálózati beruházásokat, felújításokat, karbantartásokat megrendelő legfontosabb vevő megváltozását is okozta, ezáltal 2006-ban a társaság megrendelői körén belül a MAVIR ZRt. meghatározó szerepe érvényesült, e megrendelővel megkötött szerződések az árbevétel 65,5 %-át tették ki.

\r\n\r\n

\r\nAz értékesítési nettó árbevétel fennmaradó 34,5 %-a a következő főbb megrendelőcsoportok között oszlott meg: 2,7 % az MVM Zrt-vel kötött szerződések révén, 4,5 % a Paksi Atomerőműtől, 9,5 % az áramszolgáltató és az erőművi társaságok, 17,8 % pedig az egyéb megrendelők körében realizálódott.

\r\n

\r\nAz Ovit 2006. évi adózás előtti eredménye 306,9 MFt, mely 30,6 %-kal haladta meg a tervezett, 235 MFt-os értéket, így az erre vonatkozó tulajdonosi elvárások teljes mértékben teljesültek. A megrendelők által a szerződésekben foglalt követelményeket a társaság mind a műszaki tartalom, mind a határidők, mind pedig a minőség tekintetében sikeresen teljesítette. Kedvező tényező a 2007. évi gazdálkodás vonatkozásában, hogy több, 2006-ban megkötött szerződés a beszámolás időszakát követő esztendőben is folytatódó munkákat tartalmaz.

\r\n\r\n

\r\nAz Ovit ZRt. sajátos és speciális helyet foglal el az MVM csoport társaságai között, mivel tevékenységének ellenértéke nem előre meghatározott tarifa szerint kerül elszámolásra, hanem az adott évben, alapvetően versenykörülmények között megszerzett, s kivitelezett munkák ellenértékeként kapott árbevételként realizálódik. A társaság nyereségorientáltan működik, s így a csoportszintű hatékonyság javítását a jövedelmezőség növelésével szolgálja. A társaság gazdasági hatékonyság-növelő programjában ezért a hatékonyságot jövedelmezőségként értelmezi, s az Adózás előtti eredmény/Személyi jellegű ráfordítások hányadosaként számított jövedelmezőségi mutatóval méri, a növekedési célkitűzés pedig, hogy a mutató értéke a bázisértékhez viszonyítva minden évben érje el az 5 %-ot. Az elvárt célkitűzést az Ovit az első mérési, azaz a 2006. évben maradéktalanul teljesítette.

\r\n\r\n

\r\nA társaság 2006. május 1-jét megelőzően a bevezetési folyamatok kidolgozásának, egyeztetésének révén, azt követően pedig a már „működő” közösen végzett ügyviteli szolgáltatások kiszolgálásával járult hozzá az MVM középtávú stratégiájának megvalósítását szolgáló intézkedések végrehajtásához. \r\n

\r\n\r\n

\r\nA társaság beruházási gyakorlata a működési folyamatokhoz szükséges eszközök rendelkezésre állásának biztosítását szolgálta. A végrehajtott pótló jellegű fejlesztések révén a társaság erőforrás ellátottsága javult – különös tekintettel a tevékenység-specifikus gép- és eszközpark korszerűsítésére –, az elhasználódott eszközök pótlása a jóváhagyott stratégiai akciók végrehajtásával folyamatosan valósul meg.

\r\n\r\n

\r\nA kiegészítésekkel elfogadott üzletpolitikában meghatározott 2.829 MFt teljesidős bértömeg, valamint a 4.940 MFt személyi jellegű ráfordítások korrekcióira került sor az MVM Zrt-vel egyeztetetten, a 2006-os esztendőben a társaságnál végbement üzletág bővítések (a MOL százhalombattai villamos üzemének üzemeltetése; az MVM távközlési hálózatának üzemeltetése; a Paksi Atomerőművet kiszolgáló gépi forgácsolási tevékenység, villamos és irányítástechnikai karbantartás) és az ezzel együttjáró létszámváltozások hatására. A korrigált értékekhez viszonyítva mind a teljesidős bértömeg, mind pedig a személyi jellegű ráfordítások tekintetében az Ovit költségmegtakarítást ért el.

\r\n\r\n

\r\nA társaság 2006. évi működésének finanszírozása az előző éveket meghaladó feladatot jelentett a pénzgazdálkodás tekintetében. Az igénybe vett rövid lejáratú hitel mind futamidejét, mind volumenét tekintve meghaladta a korábbi évek mértékét és a tervezett szintet. A hitelállomány biztonsággal kezelhető szinten alakult, hatása azonban negatív pénzügyi eredményben mutatkozott meg.

\r\n\r\n

\r\nA beszámolási időszakban az Integrált Rendszer fejlesztése tovább folytatódott. Az ÉMI-TÜV Bayern Kft. által 2006. december 11-14. között lefolytatott MIR-KIR-MEBIR felügyeleti auditok sikere, eredménye bizonyította, hogy a társaság IR rendszere az ISO \r\n9001-es, 14001-es és az OHSAS-szabvány követelményeknek megfelelően működik. A TÜV audit teamek pozitívumként értékelték, hogy a társaság átfogó szervezeti átalakítása, valamint a személyi változások során a menedzsment rendszerek (IR rendszerek) működése mindvégig biztosított volt, a változások a dokumentációs rendszerben átvezetésre kerültek.

\r\n

Az Ovit ZRt. 2006. évi gazdálkodása során teljesítette a célkitűzéseket, illetve a vele szemben megfogalmazott követelményeket, melyek alapot adhatnak a jövőben arra, hogy a társaság meg tudjon felelni vevői igényeinek és tulajdonosai elvárásainak.

\r\n

Az Ovit ZRt. részvényesei (2006. december 31.)

\r\n\r\n

\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n
Tulajdonos Részvénytulajdon értéke MFtRészvénytulajdon aránya %
Magyar Villamos Művek Zrt. \r\n
4.511,09
\r\n\r\n
99,75
  \r\n
\r\n
Magyar Állam (tulajdonosi jogok gyakorlója: Gazdasági és Közlekedési Minisztérium)\r\n
0,01
\r\n
  \r\n
\r\n
Önkormányzatok összesen: \r\n
11,51
\r\n
0,25
Ebből:  \r\n
\r\n
\r\n

Biatorbágy

önkormányzat\r\n
0,65
\r\n
Érdönkormányzat\r\n
3,24
\r\n
Győrönkormányzat\r\n
1,75
\r\n
\r\n

Hévíz

önkormányzat\r\n
4,54
\r\n
Kisigmándönkormányzat\r\n
0,11
\r\n
Paksönkormányzat\r\n
0,20
\r\n
Székesfehérvárönkormányzat\r\n
1,02
\r\n
Részvénytőke összesen \r\n\r\n
4.522,61
\r\n
100,00
\r\n

\r\n

\r\nA társaság tulajdonosi szerkezetében 2006. évben az előző évhez viszonyítva változás nem történt.

Az Ovit ZRt. tisztségviselői (2006. december 31.)

\r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n\r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n
Az Igazgatóság tagjai:
  
Hamvas IstvánIgazgatóság elnöke
Somogyi IstvánVezérigazgató
Horváth Zoltán 
Pelle Gábor  
Dr. Csom Gyula 
Dr. Tóth József 
Dr. Lajtner Tamás
Pónya József 
Kacsó András 
Süli János
  
A Felügyelő Bizottság tagjai:
  
Lavich Gábor Felügyelő Bizottság elnöke
Dr. Bánfai György 
Dr. Hollai Imre
Nagy István Ottó 
Németh Julianna 
Horváth József 
  
Könyvvizsgáló:
  
Ernst &Young Kft. 
Havas István 
\r\n\r\n

A társaság 2006. évi tevékenysége

\r\n\r\n

Társaságunk 2006. évi értékesítési tevékenysége révén 27.430,9 MFt nettó árbevételt realizált, mely az előző évi értéket 7,1 %-kal haladta meg. Az értékesítési nettó árbevétel tevékenységenkénti megoszlását az alábbi ábra szemlélteti:

\r\n

\r\n

2006. évben a legjelentősebb árbevétel növekedés – abszolút\r\n értékben – a szolgáltatások, a technológiai szerelés, valamint a késztermék\r\n gyártás és értékesítés területén következett be, míg a hálózatszerelésből származó\r\n árbevétel 27,9 %-kal csökkent az előző évhez képest. A társasági szintű árbevételen\r\n belül arányát tekintve a szolgáltatások, a késztermék értékesítés és az egyéb\r\n tevékenységek területe növekedést mutat, míg a hálózatszerelésből és a technológiai\r\n szerelésből származó árbevétel részaránya csökkent.

\r\n

Társaságunk termelési értéke 17.468 MFt, mely 7,4 %-kal nőtt\r\na 2005. évi értékhez viszonyítva. Alakulását a következő táblázat részletezi:

\r\n

Adatok: MFt-ban

\r\n
\r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n
\r\n

Megnevezés

\r\n

2005. év társasági

\r\n

2006. év

\r\n

Értékesítés nettó árbevétele

\r\n

25.623,5

\r\n

27.430,9

\r\n

Saját előállítású eszközök aktivált értéke

\r\n

0,0

\r\n

2,7

\r\n

Saját termelésű készletek állományváltozása

\r\n

-73,8

\r\n

677,4

\r\n

Eladott áruk beszerzési értéke

-1.956,6

-2.103,5

\r\n

Közvetített szolgáltatások értéke

-7.333,2

-8.539,5

\r\n

Termelési érték

16.259,9

\r\n

17.468,0

\r\n \r\n


Összetevőit tekintve az árbevétel növekedési üteme (7,1 %) meghaladta a többi\r\nmeghatározó tényező együttes változásának (6,4 %) mértékét.

\r\n

A saját teljesítményérték tevékenységenkénti megoszlását szemlélteti\r\naz alábbi diagram:

\r\n

\r\n

A beszámolási időszakban realizált, társasági szintű árbevétel\r\nvevőkörönkénti megoszlását mutatja a következő ábra:

\r\n

\r\n

Értékesítési nettó árbevételünk 73,3 %-a az MVM csoport tagvállalatainak\r\nvégzett tevékenységek teljesítéséből származik.

\r\n

A TSO átalakulás révén 2006. január 1-től társaságunk megrendelői körén belül\r\n a MAVIR ZRt. meghatározó szerepe érvényesül (65,5 %). Az előző évhez képest\r\n az áramszolgáltatói és az erőművi piacon értékesített tevékenységek teljesítéséből\r\n származó árbevétel közel azonos mértékben növekedett (+60,2 %, + 62,4 %), az\r\n iparágon kívüli megrendelések pedig mind arányában, mind összegében jelentős\r\n növekedést mutatnak. A beszámolási időszakban az áramszolgáltató terület legjelentősebb\r\n megrendelője (25 %) az E.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt., erőművi területen\r\n pedig a legnagyobb részarányt (90,3 %) a Paksi Atomerőmű Zrt. képviseli.

\r\n

2006. évben az árbevétel 75,9 %-a az alábbi – 100 MFt, illetve azt meghaladó\r\n árbevételű – munkák teljesítéséből, illetve részteljesítéséből származott:

\r\n

MAVIR ZRt. megrendelései

\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n
Megnevezés2006. évi árbevétel
(MFt)
Szolnok 220/120/20 kV-os transzformátor alállomás primer és szekunder rekonstrukciója1.310,6
Győr-Szombathely kétrendszerű 400 kV-os távvezetéképítési munkái1.302,4
Szombathely 400/120 kV-os alállomás megvalósítása857,4
Sajóivánka 400/120 kV-os alállomás 2006. évi rekonstrukciós munkái850,5
Szolnok-Szeged 220 kV-os távvezeték felújítása832,3
Békéscsaba 400/120 kV-os alállomás 400 kV-ostranszformátor mezősor primer és szekunder kiépítése757,9
Szeged 220/120/35/20 kV-os alállomás 120 kV-os primer és szekunder rekonstrukció584,5
Kisvárda 220/120 kV-os alállomás 220 kV-os primer ésszekunder rekonstrukció540,4
Litér 400/120/35/20 kV-os alállomás 120 kV-os mezők szekunder rekonstrukciója504,8
Átviteli hálózaton távvezeték karbantartási munkák422,9
DHE-Albertfalva 220 kV-os I-II. távvezeték M6-os autópálya építése miatti átalakítás381,6
Felsőzsolca 400/120/35/20 kV-os alállomás középfeszültségű rekonstrukciós munkái364,7
Mátrai Erőmű bővítésével kapcsolatos 120 kV-os hálózaticsatlakozásának megtervezése és kivitelezése358,9
Sándorfalva 400/120 kV-os alállomás primer és szekunder rekonstrukciója347,0
Albertirsa KEK központ kialakítása, Békéscsaba 400/120 és Martonvásár 400/220 kV-os alállomások távkezelhetősége érdekében szükséges munkák326,9
Martonvásár-Litér 400 kV-os távvezeték tartószerkezeteinekkorrózióvédelme324,1
Debrecen 220/120/35/20/10 kV-os alállomás középfeszültségűrekonstrukciós munkái319,2
\r\n\r\n

MAVIR ZRt. megrendelései

\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n
Megnevezés2006. évi árbevétel
(MFt)
Detk 220/120/35 kV-os transzformátor állomás 120 kV-os primerés szekunder rekonstrukció312,7
Albertirsa-Göd 400 kV-os távvezeték tartószerkezeteinek korrózióvédelme281,4
Sándorfalva-Szeged III. 120 kV-os kuplungvezeték kialakítása273,9
Győr 400/220/120 kV-os alállomás szekunder rekonstrukció270,2
Győr 400/220/120 kV-os alállomás 120 kV-os gyűjtősín és portál szerkezetek felújítása (I-II. ütem)217,2
Szombathely-Hévíz 400 kV-os távvezeték kivitelezési és engedélyezési terveinek elkészítése210,9
Kisvárda 220/120 kV-os alállomás 220 kV-os primer ésszekunder rekonstrukció203,2
Szeged 220/120 kV-os transzformátor állomás 220 kV-os primer és szekunder rekonstrukciója199,9
Győr 400/220/120 kV-os alállomás térvilágítás rekonstrukciója,tűz és vagyonvédelmi rendszer kiépítése199,1
Paks-Toponár 400 kV-os távvezeték szigetelőcsere185,8
Sajószöged-Felsőzsolca-Sajóivánka 400 kV-os távvezetékOPGW felszerelése169,2
Győr alállomás Audi hálózati csatlakoztatása168,7
Szombathely 400/120 kV-os alállomás Hévíz irányú távvezetékfogadásához szükséges bővítése164,7
Detk 220/120/35 kV-os transzformátor alállomás 120 kV-os portálok és gyűjtősín csere148,5
Göd 400/220/120 kV-os alállomás 400 kV-os rekonstrukciója143,1
Ócsa-Zugló 220 kV-os távvezeték átépítése az M0 autópálya keresztezése miatt136,0
Átviteli hálózaton alállomás karbantartási feladatok135,2
DHE Dunaújváros I-II. 220 kV-os távvezeték alapfelújítása124,1
Sajóivánka 400/120 kV-os alállomás rekonstrukciója119,7
Paks-Toponár 400 kV-os távvezeték tartószerkezeteinekkorrózióvédelme102,2
Győr 400/220/120 kV-os alállomás 220 kV-os rekonstrukció100,0
\r\n

MVM Zrt. megrendelései

\r\n\r\n\r\n\r\n
Megnevezés2006. évi árbevétel
(MFt)
Távközlési hálózat és rendszer üzemeltetés342,0
Gázturbinás erőművek villamos, irányítástechnikai, védelmiés automatikai berendezéseinek szerviztevékenysége, karbantartása.Rendelkezésre állás eseti hibaelhárításra.187,4
\r\n


Erőmű társaságok megrendelései

\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n
MegnevezésMegrendelők2006. évi árbevétel
(MFt)
Paksi Atomerőmű Zrt. 400/120 kV-os alállomás 400 kV-os gyűjtősín hosszanti bontásának kivitelezési és üzembehelyezési munkáiPaksi Atomerőmű Zrt.535,9
Sugárvédelmi Ellenőrző Rendszer – Munkahelyi és TechnológiaiEllenőrző Alrendszer rekonstrukciós munkáiPaksi Atomerőmű Zrt.200,0
Nagyfeszültségű gépek és készülékekkarbantartása, javításaPaksi Atomerőmű Zrt.195,9
Paksi Atomerőmű üzemeltetése során felmerülő gépi forgácsolási és hőkezelési munkák elvégzése és villamos irányítástechnikai munkákPaksi Atomerőmű Zrt.127,0

Áramszolgáltató társaságok megrendelései

\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n
MegnevezésMegrendelõk2006. évi árbevétel
(MFt)
Esztergom 120/35/20/10 kV-os transzformátor állomás építészeti és villamos-technológiai kivitelezéseE.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.524,5
Dunaújváros-Észak 120(20) kV-os (Hankook) új alállomás és az ahhoz kapcsolódó 120 kV-os távvezeték létesítéseE.ON Dél-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.511,1
Dunavarsány 120/120 kV-os transzformátor állomás berendezéseinek és készülékeinek bővítéseBudapesti Elektromos Művek Nyrt.399,0
Tét 120/20 kV-os transzformátor állomás építészeti és villamos technológiai kivitelezése, üzembe helyezéseE.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt.274,8
Polgár 132/KÖF alállomás komplex építészeti kivitelezéseE.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt.205,1
\r\n


Egyéb megrendelések

\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n\r\n
MegnevezésMegrendelők2006. évi árbevétel
(MFt)
Különféle acélszerkezetek gyártásaK+G GmbH.
\r\n Voest Alpine GmbH.
\r\n Reime Jarlso as
\r\n Fabricom GTI
\r\n EGE Spol S.R.O.
\r\n Západoslovnská E. as
\r\n Hamond Hondat sa
\r\n GA Leitungsbau GmbH.
\r\n Reks Plzen s.r.o.
1.197,6
MOL Dunai Finomító villamos energiarendszerének üzemeltetéseMOL NyRt.589,2
Mosonmagyaróvár szélerőmű II. ütemGlobal Energy Services Siemsa S.A.376,6
MOL Dunai Finomító Villamos rendszerrekonstrukciója II. ütemMOL NyRt.350,0
Audi HM 120/20 kV-os alállomást ellátó 120 kV-os kábelanyag szállítási és szerelési munkáiVILL-KORR Hungária Kft.255,0
M6-os autópálya M0-Érdi tető közötti szakasz Érd-Diósd, Rózsakert-Albertfalva 120 kV-os vezeték kiváltási munkáiVegyépszer ZRt.181,9
Miskolci 2. Erőmű 120 kV-os hálózati csatlakozás kialakításaMIFŰ Miskolci Fűtőerőmű Kft.110,8
\r\n

Vagyoni helyzet

\r\n

Eszközállomány alakulása

\r\n

Társaságunk 2006. december 31-i mérleg-főösszege 19.502,1 MFt, mely érték\r\n 73,3 %-kal haladja meg az előző év záró értékét. A növekedést a forgóeszközök\r\n között kimutatott vevői követelések, azon belül is elsősorban a kapcsolt vállalkozásokkal\r\n szembeni követelések 6,6 Mrd Ft összegű állományváltozása okozta.

\r\n

Az eszközállomány fő mérlegtételeinek megoszlását az alábbi oszlopdiagramok\r\n szemléltetik:

\r\n

\r\n

Az egyes mérleg-főcsoportok (befektetett eszközök, forgóeszközök)\r\n ellentétes irányú változása tapasztalható a bázis évhez viszonyítva. A forgóeszközök\r\n állománya több mint \r\n2,3-szeresére növekedett, míg a befektetett eszközök záró állományában 12,4 %-os\r\ncsökkenés számszerűsíthető, alapvetően a TSO átalakulás következtében. Az aktív\r\nidőbeli elhatárolások záró értéke közel 3,3-szeresére, abszolút értékben 59,1\r\nMFt-tal nőtt a 2005. évi értékhez képest.

\r\n

A következő grafikonok a befektetett eszközeink összetételében bekövetkezett\r\n változásokat tükrözik:

\r\n

\r\n

A legnagyobb, százalékos mértékű változás a 2005-2006. évek\r\n viszonylatában az immateriális javak állományában következett be. A szervezeti\r\n átalakulás révén megvalósult értékesítések hatására záró értékük összességében\r\n43,3 %-kal alacsonyabb, mint 2005. december 31-én.

\r\n

A beszámolási időszakban a tárgyi eszközök állománya összességében 11,6 %-kal\r\n csökkent.
\r\n Összetételében az ingatlanok záró állománya 20,5 %-kal alacsonyabb a nyitó\r\n értéknél, amit elsősorban – a TSO kialakításához kapcsolódóan – az alállomások\r\n melletti területek és vezetékfelügyelőségek üzemi épületeinek és telkeinek\r\n összesen 508,5 MFt nettó értékű értékesítése okozott.
\r\n Az egyéb berendezések, felszerelések, járművek állománya 17,1 %-kal szintén\r\n a jelentős mértékű eszközértékesítés hatására csökkent.
\r\n A műszaki berendezések, gépek, járművek záró értéke azonban 0,7 %-os növekedést\r\n mutat.

\r\n

A nyitó állománnyal összehasonlítva a befejezetlen beruházások záró állománya\r\n40,4 MFt-tal magasabb, ez 2,2-szeres növekedést jelent.

\r\n

Befektetett pénzügyi eszközeink állománya 11,3 %-kal csökkent\r\n 2006. december 31-ére, alapvetően a lakásértékesítésekből származó követelések\r\ncsökkenésének hatására.

\r\n

Társaságunk forgóeszközeinek állománya összességében 8.776,8 MFt-tal haladja\r\n meg a bázis időszak hasonló értékét.

\r\n

A pénzeszközök állománya 21,8 %-kal magasabb az év eleji nyitó állapottal\r\n összehasonlítva.

\r\n

A legnagyobb mértékű változás (2,3-szeres növekedés) a követelések állományában\r\n következett be, összefüggésben a különféle szállítási, vállalkozási, szolgáltatási\r\n és egyéb szerződéses kapcsolat révén, az év végi számlázások következtében\r\n a vevői követelések és az MVM csoport tagjaival szemben felmerült követelések\r\nközel 2,6-szeres állománynövekedésének hatására.

\r\n

A termelési folyamatok ellátásához szükséges készletek záró állománya 79,4\r\n %-kal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, a jelentős mértékű, ún. áthúzódó jellegű\r\n szerződésállományunk következtében. Összetételében a befejezetlen termelés\r\n és félkész termékek záró állománya 678,7 MFt-tal emelkedett, míg az anyagok\r\nés áruk együttes állománya 516,7 MFt-tal nőtt a beszámolási időszak végére.

\r\n

A forgóeszközök állományában bekövetkezett változásokat szemlélteti az alábbi\r\n ábra:

\r\n

\r\n

A 2006. évi záró készletérték a nyitó értéket 1.193,1 MFt-tal haladta meg,\r\nmelynek összetevőnkénti alakulását mutatja a következő diagram:

\r\n

\r\n

Forrásösszetétel alakulása

\r\n

A 2005. XII. 31-i és a 2006. XII. 31-i mérési időpontok között társaságunk\r\n forrásállományában az alábbi változások következtek be:

\r\n

\r\n

A passzív időbeli elhatárolások kivételével 2006. évben a\r\n források valamennyi tételében jelentős mértékű részarány-változás következett\r\n be a bázis évhez viszonyítva.

\r\n

Év végére az összes kötelezettségünk állománya mintegy 2,5-szeresére (abszolút\r\n értékben 8.158,9 MFt-tal) nőtt. Ebből a rövid lejáratú kötelezettségek állománya\r\n 8.188,1 MFt értékű növekedést mutat. A hosszú lejáratú – pénzügyi lízingek\r\n után fizetett 1 éven túli – kötelezettségek 29,2 MFt-tal csökkentek

\r\n

A saját tőke záró állománya az osztalékfizetés következtében nem változott.

\r\n

Az eszközök mobilitásának és a kötelezettségek esedékességének minősítése alapján\r\n az alábbi négyfokozatú likviditási mérleg állítható össze:

\r\n

\r\n

A likvid és a mobilizálható eszközök értéke ebben a beszámolási\r\n időszakban is meghaladta a kötelezettségek értékét. A mobil eszközök állománya\r\n azonban alacsonyabb a rövid időn belül esedékes kötelezettségekhez képest.\r\n Ezt alapvetően a műszaki teljesítések számlázhatóságának az év utolsó hónapjaira\r\n történt elhúzódása következtében 2006. december 31-én is fennálló rövid lejáratú\r\nhitelállomány okozta.

\r\n

Pénzgazdálkodás

\r\n

Társaságunk 2006. évi pénzgazdálkodása biztosította a működés folyamatos finanszírozását,\r\n a likviditás fenntartását, eleget téve az üzletpolitikában alapelvként megfogalmazott\r\nelvárásoknak.

\r\n

Az év folyamán a bevételek és kiadások időbeli alakulását a következő ábra szemlélteti:

\r\n

\r\n

A beszámolási időszakban a bevételek március, április, október és november\r\n hónapokban haladták meg a kiadásokat. Az előző évhez viszonyítva a kiadások\r\n mindössze 0,2 %-kal emelkedtek, a pénzügyileg realizált bevételek azonban 30,3\r\n %-kal csökkentek a tavalyi értékhez viszonyítva, mivel a decemberben kiszámlázott\r\n árbevétel jelentős hányada csak 2007. január-február hónapokban teljesült pénzügyileg.\r\n A bevételek és kiadások értékei között a legnagyobb volumenű pozitív irányú\r\n eltérés októberben, a legjelentősebb negatív irányú eltérés januárban mutatkozott.

\r\n

2006. december 31-én pénzeszköz-állományunk 33 MFt-tal haladta meg a 2005. évit.
\r\n A következő ábra társaságunk pénzáramlásának alakulását szemlélteti az elmúlt\r\n három év viszonylatában:

\r\n

\r\n

Jövedelmezőség

\r\n

2006. évi adózás előtti eredményünk 306,9 MFt, mellyel a tulajdonosi\r\neredményelvárást 30,6 %-kal túlteljesítettük.

\r\n

Az adózás előtti eredmény fő összetevőinek alakulását az alábbi diagram szemlélteti

\r\n

\r\n

Az 2006. év folyamán felmerült termelési költségek költségnemi megoszlását az\r\n előző évvel összehasonlítva a következő ábra szemlélteti:

\r\n

\r\n

A beszámolási időszakban a termelési költségek 11,3 %-kal\r\n növekedtek az előző évhez képest, összefüggésben a termelési volumen növekedésével.\r\n A legjelentősebb mértékben az anyagköltségek növekedtek (57,2 %-kal), melynek\r\n összköltségen belüli aránya is jelentősen emelkedett. Csökkent ugyanakkor a\r\n személyi jellegű ráfordítások és az igénybe vett anyagjellegű szolgáltatások\r\n költsége, egyrészt a szervezeti változások, másrészt az ebből adódó létszámcsökkenés\r\nhatására.

\r\n

Humánpolitikai tevékenység

\r\n

Létszám- és bérgazdálkodás

\r\n

Társaságunknál a szervezet tevékenységében résztvevők létszáma – a TSO átalakulás\r\n miatti szervezeti változások, az üzletágbővítés, valamint az MVM csoport tagvállalataitól\r\n átvett létszám együttes hatása mellett – a műszaki feladatok szezonalitásának\r\nés munkaidő-szükségletének függvényében alakult.

\r\n

Az átlaglétszám alakulását az alábbi táblázat részletezi:

\r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n\r\n \r\n\r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n \r\n
\r\n\r\n

Megnevezés

\r\n

2005. évi korrigált tény*

\r\n

2006. évi tény

\r\n\r\n

\r\n

%

\r\n

\r\n

%

\r\n

Teljesidőben foglalkoztatott létszám

\r\n

982

\r\n

97,13

\r\n

1046

\r\n

96,94

\r\n

Nem teljesidőben foglalkoztatott létszám

\r\n

29

\r\n

2,87

\r\n\r\n

33

\r\n\r\n

3,06

\r\n

A szervezet\r\n tevékenységében résztvevők száma

\r\n\r\n

1011

\r\n\r\n

100,00

\r\n

1079

\r\n

100,0

\r\n

* TSO átalakulás miatt korrigált

\r\n

A fluktuáció szakképzettség szerinti megoszlását a következő grafikon mutatja:

\r\n

\r\n

A szakképzettség szerinti létszámmozgást vizsgálva a legnagyobb\r\n az eltérés a belépők és a kilépők száma között a szakmunkás végzettségűek körében\r\n (109 fő), a legkisebb eltérés pedig az egyéb szakképzettségű – 8 általánost\r\n vagy alapfokú szaktanfolyamot végzett – munkavállalók körében jelentkezett.\r\n A legnagyobb létszámmozgás is a szakmunkás végzettségűek esetében (227 fő)\r\n következett be.

\r\n\r\n

Az életkor szerinti létszámváltozást tekintve a legnagyobb eltérés a 30 és 50\r\n év közöttiek esetében figyelhető meg (112 fő). A 30 évnél fiatalabb, valamint\r\n az 50 évnél idősebb munkavállalók vonatkozásában a fluktuáció 12-13 %. A beszámolási\r\n időszakban nyugdíjazás miatt 32 főnek szűnt meg a munkaviszonya. 2006. december\r\n 31-én a szervezet tevékenységben résztvevők átlagéletkora 42,8 év volt.

\r\n

\r\n

Az MVM csoport tagvállalataira, így társaságunkra is 2006.\r\n január 1-jétől bértömeg-szabályozás érvényesül. A bértömegen – ezen belül a\r\n teljes munkaidős bérköltségen – felül a személyi jellegű ráfordítások éves\r\n mértéke a Közgyűlés által került meghatározásra. A helyi érdekképviselettel\r\n történt megállapodás értelmében az alapbér-fejlesztés tervezett mértéke \r\n6 % volt.

\r\n

Jóléti és szociális ellátás

\r\n

A beszámolási időszakban a társaságnál működő érdekképviselettel kötött megállapodásnak\r\n megfelelően került kialakításra a munkavállalóknak nyújtandó jóléti és szociális\r\njuttatások rendszere és mértéke.

\r\n

A 2006. évi jóléti és szociális kiadások előző évhez viszonyított változását\r\n szemlélteti az alábbi ábra:

\r\n

\r\n

Integrált rendszer

\r\n

Az Integrált Rendszer folyamatos működtetése mellett a társaságunknál 2006.\r\n január 1-jével bekövetkezett szervezeti változás, majd a 2006. július 1-jétől\r\n hatályos új Szervezeti és Működési Szabályzat alapján sor került a háromszintű\r\n rendszer dokumentumok átdolgozására. Az éves belső Audit terv, valamint az\r\n új szabályozások bevezetését követő rendkívüli belső auditok igazolták, hogy\r\n az IR hatékonyan működik. Az év elején kitűzött minőség-környezeti MEB célok\r\n a szervezeti egységek szintjén teljesültek, tovább erősödött a munkavállalóknak\r\na MIR-KIR-MEBIR követelmények iránti elkötelezettsége, közös felelősség vállalása.

\r\n

Az ÉMI-TÜV Bayern Kft. által 2006. december 11-14. között\r\n lefolytatott MIR-KIR-MEBIR felügyeleti auditok sikere, eredménye bizonyította,\r\n hogy a társaság IR rendszere az ISO \r\n9001-es 14001-es és az OHSAS szabványok követelményeknek megfelelően működik.\r\nA TÜV audit teamek pozitívumként értékelték, hogy a társaság átfogó szervezeti\r\nátalakítása, valamint a személyi változások során a menedzsment rendszerek (IR\r\nrendszerek) működése mindvégig biztosított volt, a változások a dokumentációs\r\nrendszerben átvezetésre kerültek.

\r\n

A társaság vevői auditjai is pozitív eredménnyel zárultak,\r\n így a nukleáris biztonság követelményeinek vizsgálatára 2006. november 7-én\r\n lefolytatott Paksi Atomerőmű Zrt. – OAH NBI audit, valamint az ABB által 2006.\r\n december 22-én végzett vevői audit.

\r\n

Az év során a Központi Szakszolgálati Üzem Vegyi-, Termovíziós Villamos akkreditált\r\n Laboratóriumainak éves felülvizsgálatán is igazolást nyert, hogy a laboratóriumok\r\n minőség-irányítási rendszere megfelel az új MSZ EN ISO/IEC 17025-ös szabvány\r\nkövetelményeinek és az hatékonyan működik.

\r\n

Környezetvédelem

\r\n

Az Ovit ZRt. 2006. év folyamán is – az Integrált Rendszeren belül – sikeresen\r\n működtette az MSZ EN ISO 14001 szabvány követelményein alapuló Környezetközpontú\r\nIrányítási Rendszert (KIR).

\r\n

A környezetvédelmi célokat és előirányzatokat a társaság a\r\n jelentős hatásúnak minősülő környezeti tényezőket okozó folyamatok során, a\r\n jogszabályi követelményrendszer, a pénzügyi lehetőségek, a piaci feltételek,\r\n az üzleti célok, a lehetséges műszaki megoldások, valamint a működési követelmények\r\n figyelembevételével, minden érintett szinten és működési területen az érdekelt\r\n felek elvárásainak megfelelően határozta meg. A célok és előirányzatok elérését,\r\n illetve végrehajtását a Környezeti Programok részletes kidolgozása, majd megvalósítása\r\n biztosította, mely meghatározza a tevékenységeket és az érintett felelősségeket\r\nis.

\r\n

Társaságunk kiemelten foglalkozik a környezetvédelmi jogszabályokkal és egyéb\r\n követelményekkel. Ennek értelmében az egyik legfontosabb feladat a cég tevékenységeivel\r\n kapcsolatos környezetvédelmi jogszabályok és egyéb követelmények nyilvántartása,\r\n folyamatos nyomon követése, a jogszabályok és követelmények megismerése és\r\n az azokból adódó feladatok teljesítésének kiértékelése, valamint az előírásoknak\r\nés a követelményeknek való megfelelés.

\r\n

Jogszabályi kötelezettségből adódóan az Ovit 2004-ben elkészítette a hulladékgazdálkodási\r\n tevékenységeit tervszerűen tartalmazó 6 éves egyedi Társasági Hulladékgazdálkodási\r\n Tervét, amelyben az egyes telephelyek hulladékgazdálkodási tervei önálló tervrészként\r\n szerepelnek. A terv kötelezően előírt 2 évenkénti felülvizsgálatát, a felülvizsgálat\r\n értelmében a terv esetleges módosítását a társaság elvégezte. A 2 éves összesítő\r\n értékelés 2006. március 1-ig került beküldésre a Körös-vidéki Környezetvédelmi,\r\n Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség részére, melynek véleményezését követően\r\n megkaptuk a jóváhagyó határozatot.

\r\n

Tevékenységünket a környezet iránti felelősségtől áthatva, a fenntartható\r\n fejlődés fontosságának, gazdasági és társadalmi jelentőségének szem előtt tartásával\r\n végezzük. Munkánk során kiemelten kezeljük a környezet megóvásának szempontjait,\r\n ennek érvényesítésére üzleti kapcsolataink során is törekszünk. Ennek alapján\r\n elmondhatjuk, hogy a környezeti politikában megfogalmazottaknak megfelelően\r\n működési területünkön mind az üzemeltetési, mind a létesítési folyamatokban\r\n 2006. évben is kiemelten kezeltük a környezetvédelem szempontjait, melyet kapcsolatainkban\r\n is elvártunk és érvényesítettünk.

\r\n

A környezeti állapot és a környezetvédelmi helyzet értékelése 2006-ban:

\r\n
    \r\n
  • Sem enyhébb, sem súlyosabb környezeti esemény, káreset, vészhelyzet nem\r\n történt.
  • \r\n
  • Hatósági elmarasztalásra nem került sor.
  • \r\n
  • A társaság továbbra is a környezetvédelmi jogszabályokban és egyéb követelményekben\r\n előírtak szerint végzi a tevékenységét, ennek megfelelően bírság kiszabására,\r\n illetve peres ügyekre nem került sor.
  • \r\n
\r\n

A környezetvédelem iránti elkötelezettségünknek megfelelően vállalkozásaink\r\n során messzemenőkig figyelembe vesszük megrendelőinknél a környezeti igényeket,\r\n illetve körültekintő intézkedéseinkkel biztosítjuk, hogy munkánk során ne okozzunk\r\nkedvezőtlen környezeti terhelést, illetve károkat.

\r\n

A társaságunkkal közreműködő alvállalkozóinkkal/beszállítóinkkal\r\n kötött szerződésekben rögzítjük a környezetvédelemre vonatkozó igényeinket,\r\n és elvárjuk, hogy azt tevékenységük során érvényesítsék a környezet védelmét\r\n szem előtt tartva, valamint valósítsák meg a keletkező ipari és veszélyes hulladékok\r\n megfelelő kezelését.

\r\n

2006. január 1-től az átviteli hálózat vezetékeinek és alállomásainak\r\n üzemeltetéséből, karbantartásából és létesítéséből álló tevékenységi területből\r\n az üzemviteli feladatokat ellátó szervezeti egységek átkerültek a MAVIR ZRt-hez.\r\n Ennek megfelelően módosultak a társaság környezetvédelmi tevékenységei is.\r\n Továbbra is fontosnak ítéljük a Nemzeti Park Igazgatóságokkal meglévő szoros\r\n kapcsolat fenntartását a kivitelezési munkákhoz készült szerződésekben foglalt\r\n előírások alapján. Ennek célja, hogy a Nemzeti Park Igazgatóságok illetékességi\r\n területén végzett tevékenységünknél messzemenően vegyük figyelembe a környezet-\r\nés természetvédelmi szempontokat, s egyeztetjük az igényeket.

\r\n

A távvezeték-építési és szerelési tevékenység során a természetes\r\n élőhelyek és mezőgazdasági területek esetenként károsodhatnak (erdőirtás, zöldkár),\r\n ezért a terep helyreállítására rekultiváció keretében kerül sor, az erdőnyiladékok\r\n létesítését követően pedig a helyi erdészeti hatóság határozatának megfelelően\r\n megtörténik a létesítéskor kivágott famennyiség ellentételezése, ami erdőfenntartási\r\n járulék megfizetése vagy (esetenként) erdőtelepítés formájában valósul meg.

\r\n